Repülőjegy foglalási díjak és kártyaterhelések

A keresési találatban látható ár ritkán azonos a fizetési képernyőn látható árral. A kettő között a viteldíjhoz hozzáadódhat egy foglalási díj, egy kártyafelár és egy devizaváltási marzs, amelyek együtt kétjegyű százalékkal növelhetik a hirdetett összeget. Mindegyik díjnak más a jogalapja, más a kiváltó oka, és más a válasz az egyetlen kérdésre, amely számít: mi történik, ha nem fizeted meg.

Mit is vesz tulajdonképpen a foglalási díj

A légitársaság foglalási díja az értékesítési csatorna díja, nem a szállításé. Akkor jelenik meg, amikor a jegyet call centeren, repülőtéri pulton vagy harmadik féltől származó ügynökön keresztül adják el, nem pedig a légitársaság saját weboldalán. A díj az adott csatorna költségét fedezi: a személyzet idejét, a fizetés feldolgozását, és bizonyos esetekben az ügynöknek fizetett jutalékot. Nem kormányzati adó és nem üzemanyag-felár, bár gyakran ezek mellett jelenítik meg.

A jogi helyzet joghatóságonként változik. Az Európai Unióban az 1008/2008/EK rendelet 23. cikke előírja, hogy a végső ár tartalmazza az összes elkerülhetetlen és előre látható összetevőt, és hogy az opcionális felárakat a foglalás kezdetén egyértelműen közölni kell. Az adott csatornánál elkerülhetetlen foglalási díjat ezért a hirdetett viteldíjban kell feltüntetni, nem utólag hozzáadni. Az Egyesült Államokban a Közlekedési Minisztérium teljes viteldíjra vonatkozó hirdetési szabálya (14 CFR 399.84) előírja, hogy a teljes ár legyen a legfeltűnőbb összeg, de nem tiltja a külön díjakat, amennyiben azokat a vásárlás előtt közzéteszik.

A gyakorlati próba az, hogy a díj elkerülhető-e. Ha ugyanaz a jegy a légitársaság weboldalán a díj nélkül megvásárolható, a díj lényegében opcionális, még akkor is, ha az adott csatornánál kötelező. Ha a légitársaság nem kínál online csatornát, vagy ha a díj minden csatornára vonatkozik, a díj elkerülhetetlen, és az EU-szabályok szerint a hirdetett árban kellett volna szerepelnie. Mindkét esetben a díj nem adó, és nem térítik vissza a jegy visszatérítésekor, kivéve, ha a légitársaság fuvarozási feltételei másként rendelkeznek.

Kártyafelárak: ahol még legálisak

A hitelkártyadíj egy repülőjegynél az adott fizetési mód használatáért felszámított felár. A szabályok régiónként élesen eltérnek.

Az Európai Unióban a második fizetési szolgáltatási irányelv (PSD2) és a bankközi jutalékról szóló rendelet (2015/751) tiltja a fogyasztói betéti vagy hitelkártyák felárát, mind a belföldi, mind a határon átnyúló fizetéseknél. A kereskedő nem számíthat fel díjat pusztán azért, mert a kártya hitelkártya, vagy mert más országban bocsátották ki. A felár továbbra is engedélyezett a kereskedelmi kártyák (üzleti hitelkártyák) és a rendelet hatálya alá nem tartozó fizetési módok, például egyes digitális tárcák vagy banki átutalások esetében.

Az Egyesült Államokban a felár a legtöbb államban engedélyezett, de a kártyahálózati szabályok és az állami jog hatálya alá tartozik. A Visa és a Mastercard a tranzakció legfeljebb 4%-áig engedélyezi a felárat, feltéve, hogy a kereskedő értesíti a hálózatokat, és a felárat az értékesítés helyén és a nyugtán is közzéteszi. Néhány állam, köztük Connecticut, Massachusetts és New York, korlátozza vagy tiltja a felárat. Az amerikai DOT közvetlenül nem szabályozza a kártyafelárakat, de a teljes viteldíjra vonatkozó hirdetési szabálya előírja, hogy minden felárat a vásárlás előtt közzé kell tenni.

Az Egyesült Királyságban a fogyasztói jogokról (fizetési felárakról) szóló 2012. évi rendelet 2018 januárjától betiltotta a felárat a legtöbb fizetési módra, beleértve a hitel- és betéti kártyákat. A kiskereskedő továbbra is felszámíthat díjat olyan fizetési módért, amely többe kerül neki, mint egy kártya, például banki átutalásért, de a díjnak a tényleges költséget kell tükröznie.

Devizaváltás: a leggyakoribb elkerülhető veszteség

Amikor a légitársaság székhelye a hazádon kívül van, vagy amikor a fizetésfeldolgozója az, az ár külföldi pénznemben lehet megadva. A kártyakibocsátód ezt az összeget a saját árfolyamán váltja át a hazai pénznemedre, amely általában közel van a bankközi árfolyamhoz, plusz egy kis marzs (jellemzően 0–3%).

Alternatívaként a kereskedő vagy annak fizetésfeldolgozója felajánlhatja, hogy átváltja az összeget helyetted, és a fizetésnél a hazai pénznemedben mutatja az árat. Ez a dinamikus devizaváltás (DCC). A DCC-hez használt árfolyamot a kereskedő vagy annak feldolgozója határozza meg, nem a kártyakibocsátód, és jellemzően 3–10%-os marzsot tartalmaz a bankközi árfolyam felett. A marzsot nem mindig tüntetik fel külön sorban; az árfolyamba van beépítve.

A szabály egyszerű: mindig a kereskedő pénznemében fizess. Ha a légitársaság székhelye az eurózónában van, fizess euróban. Ha az Egyesült Királyságban van, fizess fontban. Ha a saját pénznemedben fizetsz, elfogadod a kereskedő árfolyamát, amely szinte mindig rosszabb, mint a kártyakibocsátódé. Az egyetlen kivétel, ha a kártyakibocsátód külföldi tranzakciós díja meghaladja a DCC-marzsot, ami ritka az EU-ban a fogyasztói kártyáknál, és egyre ritkább az USA-ban.

Számítási példa: a hirdetett viteldíjtól a valós végösszegig

Tegyük fel, hogy egy eurózónabeli légitársaság 200 EUR-ért hirdet egy viteldíjat. Olyan amerikai hitelkártyával fizetsz, amelynek nincs külföldi tranzakciós díja, és 0,5%-os marzsot alkalmaz a bankközi árfolyam felett. A légitársaság 15 EUR foglalási díjat számít fel a call centeres foglalásokért, de ugyanaz a jegy online elérhető a díj nélkül. A fizetésnél a fizetésfeldolgozó felajánlja, hogy USD-ben számláz, 1,10 USD/EUR árfolyamon, miközben a bankközi árfolyam 1,15 USD/EUR.

1. lépés: Alap viteldíj EUR-ban
200 EUR

2. lépés: Foglalási díj hozzáadása (ha telefonon foglalsz)
200 + 15 = 215 EUR

3. lépés: Fizetési pénznem kiválasztása
A lehetőség: EUR-ban fizetsz (a kereskedő pénzneme)
B lehetőség: USD-ben fizetsz (dinamikus devizaváltás)

4. lépés: Átváltás USD-re
A lehetőség: 215 EUR × 1,15 USD/EUR = 247,25 USD
B lehetőség: 215 EUR × 1,10 USD/EUR = 236,50 USD

5. lépés: Kártyakibocsátói marzs hozzáadása (csak A lehetőség)
247,25 USD × 1,005 = 248,49 USD

6. lépés: Végösszegek összehasonlítása
A lehetőség: 248,49 USD
B lehetőség: 236,50 USD

7. lépés: A DCC-marzs megjegyzése
DCC-árfolyam (1,10) vs. bankközi (1,15) = 4,35%-kal rosszabb
A kártyamarzzsal együtt is az A lehetőség 11,99 USD-rel olcsóbb

Ebben a példában a kereskedő pénznemében fizetve 11,99 USD-t, azaz a végösszeg mintegy 4,8%-át takarítod meg. A foglalási díj, ha kifizeted, 15 EUR-t, azaz az alap viteldíj mintegy 7,5%-át teszi hozzá. Mindkettő elkerülhető: a foglalási díj az online csatorna használatával, a DCC-marzs a kereskedő pénznemének kiválasztásával.

Miért változik meg a végösszeg a fizetésnél

A fizetési oldal az, ahol a kereskedő költségszerkezete láthatóvá válik. Egy 200 EUR-ért hirdetett viteldíj olyan csatornán keresztül is eladható, amely 15 EUR-ba kerül a légitársaságnak, olyan kártyával dolgozható fel, amely 1,5%-ba kerül, és olyan árfolyamon váltható át, amely 4%-ba kerül. E költségek mindegyike vagy külön sorban kerül továbbadásra, vagy beépül az árba. A légitársaság saját weboldalának költségei alacsonyabbak lehetnek, mint egy call centeré, és a kereskedő pénznemében történő közvetlen kártyás fizetés költségei alacsonyabbak lehetnek, mint egy DCC-tranzakcióé.

Az EU teljes viteldíjra vonatkozó hirdetési szabálya előírja, hogy a végső árat kezdettől fogva meg kell jeleníteni, de ez magára a viteldíjra vonatkozik, nem az opcionális extrákra. Az online elkerülhető foglalási díj opcionális extra. A PSD2 által tiltott kártyafelár fogyasztói kártyák esetében egyáltalán nem jelenhet meg. A DCC-marzs nem díj, hanem árfolyam, és nem tartozik a teljes viteldíjra vonatkozó szabály hatálya alá.

Amit az emberek félreértenek

A leggyakoribb hiba, hogy a fizetésnél látható végösszeget a légitársaság árának tekintik. Nem az. Ez a légitársaság árának, az értékesítési csatorna költségének, a fizetésfeldolgozó költségének és a devizaváltási marzsnak az összege. Mindegyik különválasztható, és sok esetben elkerülhető.

A második hiba azt feltételezni, hogy a hitelkártyadíj mindig jogellenes. Az EU-ban jogellenes a fogyasztói kártyák esetében, de nem a kereskedelmi kártyák esetében. Az USA-ban a legtöbb államban legális, de a hálózati szabályok és az állami jog hatálya alá tartozik. A választ megváltoztató feltétel a kártyatípus és a joghatóság, nem a légitársaság.

A harmadik hiba elfogadni a dinamikus devizaváltást, mert kényelmesebbnek tűnik. A kényelem valós: az összeg a hazai pénznemedben látható, és tudod, mennyit fogsz fizetni. De az árfolyamot a kereskedő határozza meg, nem a kártyakibocsátód, és a marzs jellemzően 3–10%. A DCC csak akkor olcsóbb, ha a kártyakibocsátód külföldi tranzakciós díja meghaladja a DCC-marzsot, ami ritka az EU-ban a fogyasztói kártyáknál, és egyre ritkább az USA-ban.

A negyedik hiba azt feltételezni, hogy a foglalási díj adó. Nem az. Ez az értékesítési csatorna díja, és gyakran elkerülhető az online foglalással. Ha a légitársaság nem kínál online csatornát, vagy ha a díj minden csatornára vonatkozik, a díj elkerülhetetlen, és az EU-szabályok szerint a hirdetett árban kellett volna szerepelnie.

A próba, amelynek minden extradíjat alá kell vetni

Mielőtt kifizetnél bármilyen díjat, amely a keresési találat és a fizetési képernyő között jelenik meg, kérdezd meg, mi történne, ha nem vásárolnád meg. Ha a válasz az, hogy még mindig lenne jegyed, a díj opcionális, és ha lehet, kerülni kell. Ha a válasz az, hogy nem lenne jegyed, a díj a viteldíj része, és kezdettől fogva közzé kellett volna tenni.

A call centeres foglalás foglalási díja elkerülhető, ha a légitársaság kínál online csatornát. A fogyasztói hitelkártya kártyafelára elkerülhető az EU-ban, mert tilos. A DCC-marzs elkerülhető a kereskedő pénznemében fizetve. Mindegyik esetben az összeget megváltoztató feltétel a csatorna, a kártyatípus vagy az általad választott pénznem.